2012. augusztus 31., péntek

Meghívó

Újabb kiállítás

A Sugovica foltkör tagjaként szeretettel meghívlak Benneteket a 2012. szeptember 3-án, a bajai Közösségi házban nyíló kiállításunkra, melynek megnyitója délután 5 órakor lesz!





2012. augusztus 19., vasárnap

Épp, hogy hazaértem!

A pixel applikáció

14-én kedden érkeztünk haza a családi nyaralásból, 15-én pedig már egy kellemes napot töltöttem a Bácskai Kultúrpalotában.
Rita szervezte össze a kis csapatot: a Pavarotti emlékkurzus résztvevői, algyői foltvarrók, és mi, Sugovicák tudhattuk meg a pixel applikáció technikájának részleteit. Mindenki egy általa választott fotó alapján rakosgatta a színes apró négyzeteket.

Az elején nehezen állt rá a kezem, némileg idegesítő volt rakosgatni az alig 1x1 cm-es textilnégyzetkéimet, aztán lazábban fogtam fel a dolgot és szabadabban rakosgattam a kirakóm darabjait. Így már látványosabb lett az eredmény. Persze a képemen még rengeteg apró darabka kerül majd a helyére, mire ebből tavirózsa lesz:



 
Annám nagy örömmel segített nekem, hálás voltam, hogy ilyen jó kislány! Rita készítette róla azt a fotót, ahol épp nekem segédkezik :)





Beszámolót olvashattok még Ritánál, inecsg oldalán és persze a Sugovica Foltkörünk oldalán is e kellemes napról.

Kata járt nálam a minap, látta, ahogy alakul a tavirózsám az apró négyzetekből, nézte-nézte, majd
megjegyezte:  Te normális vagy?!
Nos, a feladatra kihívásként tekintek, és ha az elején tartottam is tőle, élvezettel készítem és várom a végeredményt! Lehet, hogy pont azért vagyok normális, mert kicsit nem??!! :)

2012. augusztus 6., hétfő

És hazaértem!

Élménybeszámoló az Alkotó hétvégéről

Még csak tegnap értünk haza Kecskemétről, máris megosztom Veletek friss élményeimet, remélem Ti is érzitek majd, milyen jól éreztük magunkat. Most megmutatom mi mindenre volt időnk e háromnapos alkotás során.
Miután pénteken megérkeztünk Kecskemétre és lepakoltunk, délután 2 körül megkezdtük a közös varrást. Első témánk a Reiner Rita által bemutatott stencil quilt volt, nagyon izgalmas volt  a munkafolyamat és itt láthatjátok, én mit hoztam ki belőle:
A tenyérlenyomat

Aztán szombaton két izgalmas témát dolgoztunk fel. Kacsuk Évi a blokkos bargellot mutatta be nekünk, és azt is, mennyi lehetőség rejlik a blokkok variálásában. Izgalmas kirakózni a textilelemekkel, én még nem döntöttem el, melyik változatot fogom kiválasztani.

Asszimetrikus középpel

Pink-narancs középpel

A csokoládé szín dominál




































Délután Polyák Ildikótól kaptuk a modern quilt gyakorlati bemutatóját - még pénteken este képek segítségével részletesen beszámolt nekünk az elméleti tudnivalókról. A munka során mindannyian próbáltuk megfogni  a modern quilt lényegét - legyen minimalista, improvizatív és asszimetrikus... a kritériumoknak megfelelően alkotgattunk, a blokkjaim alakulnak, a végleges kompozíció még itt is várat magára:
A modern puzzle darabjai...
A vasárnap délelőttöt Szabó Irénnel tölthettük, egy számomra új fazonú neszeszert mutatott nekünk. Türelme és kedvessége folytán mindenki megkapta a kért segítséget, készségesen avatott be bennünket  a kédervarrás rejtelmeibe, mutatott, segített és dícsért. Kacsuk Évi szolgált jó ötletekkel a varrótalpat illetően, mellyel nekem is sikerült elsőre is megvarrni a kédert (ez a dolog géptípusonként változó talpat igényel, Évivel, Rózsával egyforma a gépünk, ezért is örültem Évi segítségének).
A délelőtt folyamán szebbnél szebb neszik születtek Irén útmutatása nyomán, az enyém ilyen lett:

Íves neszi kéderrel

Köszönet az Oktatóinknak, akiktől rengeteget tanulhattunk, nektek Lányok a jó társaságért és hangulatért! Nagyon jól esett a koleszhangulat, a finom menzakoszt és a "tömegvarrás"!
Első táborózóként sok új tapasztalattal gazdagodtam, és még több kreativitással csapok majd a foltjaim közé :))
Hárman  a bajai csapatból

Alakul a kukacolás
A facebookon további képeket láthattok az élményről!
Most nyaralni indulok kis családommal, 15-e után jelentkezem ismét! Szép napokat Nektek is!

2012. augusztus 2., csütörtök

Még mielőtt útra kelek


Holnap, a reggeli órákban néhány foltostársammal elindulunk Kecskemétre, az Alkotó hétvégére. Már folyik a pakolás, de közben még befejeztem két táskát.
Vali egy szaténtáskát kért tőlem bambuszfüllel. Meg is beszéltük  a formáját, színét, a díszítéseket.
A táska formájának rajzolása közben azonban arra gondoltam, kettőt készítek és majd kiválasztja azt, amelyik jobban tetszik majd neki. Az egyik táskán két szűkítő van, a másikon 3, középen is egy, ettől a táska kisebbnek tűnik és megáll a saját talpán. Még jó, hogy két egyforma bambuszfülem volt a táskafüles dobozomban. :)
Íme a két végeredmény:

Sorakoznak a rózsák

Rózsák egy kupacban

A tekert rózsák közelebbről


Hétfőn majd jelentkezem a kecskeméti beszámolóval! Szép hétvégét nektek is!